• darabokban.info@gmail.com

Ahhoz képest, hogy ez még csak a második napló volt, nagyon-nagyon nehéz volt összerakni. Se a technika nem volt mellettem, se a program, amivel összeraktam. Egyszerűen minden ellenem dolgozott.
Amit végképp nem értettem, legalább Instára miért nem tudtam kiposztolni.


Ember tervez, Isten meg jót nevet…

Már januárban elterveztem, hogy a februári napló a haza utazásunkról fog szólni. Rengeteg tervem volt, sok helyre szerettem volna eljutni, felvenni, és aztán majd nektek megmutatni.
Közben összeállt a fejemben a videók közti feliratok témája, stílusa, megvoltak a dalszövegek, minden úgy néz ki teljesen profi lesz.

Aztán a repülőjegyek vásárlása után egy héttel jött az email: Sajnálattal közöljük, járata törölve lett.

Ez különösen fájdalmas volt, már csak azért is, mert rengeteg időpontot már lefoglaltunk. Orvosok, színházak, taxik, szálloda. És egy tollvonással mindent törölni kellett.
Két nap keresés után sikerült foglalni egy másik járatot, bár ezúttal Manchesterből, éjszaka, és 4 nappal kevesebb otthonléttel.
Ami azt jelentette, hogy néhány programot és időpontot újra tudtunk foglalni, de néhányat sajnos nem.

Elfújta a szél?

Az már csak extra volt, hogy utazás előtti napokban röpke 3 hurrikán cikázott át a Királyságon. De olyan igazi, tető és kerítés szaggató hurrikánok voltak.
Ennek ellenére a gép-igaz egy órás késéssel- de elbírt indulni.
Kissé meredeknek éreztem, hogy még a 60km/h szél ellenére is felszállunk, de szerencsére nem történt tragédia.
Hajnali egy óra körül landoltunk, és a taxi, aki elvileg várt minket, és tudta, hogy késni fogunk, rejtélyes módon eltűnt.
A szállodát értesítettük erről, akik viszont annyival letudták; próbálják meg valahogy megoldani.

Végül a BOLT taxi segítségével sikerült elérnünk a szállodához.
És mikor azt hiszed, ez eddig volt izgalmas, hát nem.
Az igazi para akkor van, mikor rájössz, kifogtad Pest legőrültebb taxisát, és a 70-es táblánál 140-nel hasít.
Majd a hatéves fiad elkezdi tapogatni a kocsi kilincsét, mondván: na ez vajon mi lehet?
Naná, hogy erre te felsikítasz, mire a taxis hátra néz (még mindig 140-el teperünk), és akkor rájössz, csupán túlélni szeretnéd ezt az éjszakát.

A sebek gyógyulnak

Az egész öt napból amit én szeretnék igazán kiemelni, az egyik a Madách színház előadása, ami fergetegesre sikerült. Ez úton is nagyon megköszönöm nekik azt a hétfő estét. Mikor a káosz közepén beülsz morcosan egy Meseautóra, és mosolyogva jössz ki. Aztán arra gondolsz, nincs is baj igazán. Lehet ezt élvezni is.

A másik amit nagyon élveztem, a veszprémi kiruccanós napom volt.
Ez azért is emelném ki, mert három-négy éve nem voltam a városban. A nagyszüleim halála óta fájdalmat érzetem már a gondolatától is. Amikor nagyapám meghalt 2017-ben, a vasútállomásról mentünk tovább. Alig bírtam kivárni a vonat érzekését. Elszerettem volna szaladni onnan. Az üresség érzésétől, a fájdalomtól, a gombóctól a torkomban.
Ez után egy másik alkalommal, mikor már nagymamám is meghalt, a temető látogatás után végig kellett mennünk a városon. Akkor újra ugyanaz az érzés fogott el. Ez az üresség, menekülés érzése. Ez a bárhol csak itt ne.
Így elég komoly félelmekkel indultam el azon a napon. De valahogy most más volt. Nem volt ugyanaz mint előtte, nem volt jó de nem volt rossz sem. Nem volt idegen, de nagyon ismerős sem.
De nem volt ott a gombóc, és a sírás meg az elrohanás érzése sem.
Talán, mikor indultam haza, a vonatra felszállva egy röpke pillanatra kapott el a régi érzés. De tudtam, ez azért volt, mert ismét elhagyom a várost, ahol születtem. Egy jó ideig nem is térek majd vissza. Talán csak ezért volt, hogy ez megérintett.
De arra határozottan rájöttem, hogy bár nagyon lassan, alig észrevehetően, de a sebek kezdenek összeforrni.

A technika ördöge

Itthon, mikor elkezdtem összeállítani a videó-naplót, a rendszer, ami előtte zökkenés mentes volt, háromszor fagyott le egy vágási folyamat alatt. A méretezést sehogy sem tudtam rendesen beállítani (ezért sem került fel Youtubera) és az egész 8 perc szerkesztése, kb 1 héten keresztül zajlott.

Végeredményben nem volt rossz ez az öt nap. Jobb lett volna az eredeti terv, de egyszerűen van úgy az életben, hogy nem tehetünk mást, csak elfogadni azt, ami jön.

Szállodánk a Hotel Glória volt.
Köszönet a Bolt taxinak a gyors mentésért.
A videóban felhasználtuk a Madách színház felvételeit, mivel a színházban előadás alatt tilos a fénykép/videó készítése. Mi ezt tiszteletben tartottuk. A videó nem üzleti- vagy erkölcsi haszonszerzésből, hanem tájékoztatási céllal készült.

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem. 
Ha tetszett, kérlek egy megosztással segíts eljuttatni másokhoz is.
Keress bátran Facebook vagy Instragram oldalamon, illetve videókat találsz YouTube csatornámon.

Kriszti

Hozzászólás

%d bloggers like this: