• darabokban.info@gmail.com

Nyílt levél a “De jó neked…” embereknek

Azt mondod, hogy jó nekem, mert sok időm van. Meg mert rendben van a családi életem. Van munkám, egy hobbim. Minden rendben az én életemben, és puff, csak úgy az ölembe hullott ez az egész. Isten ajándéka.
Végül is, történhetett volna így is.

De inkább beszéljünk arról, hogy mi a valóság.

Abban kétségtelenül igazad van, hogy jobb az életem mint amiről valaha álmodni mertem. Sőt, ha hiszed, ha nem, napról napra arra törekszem, hogy még jobb legyen. Még több időm legyen, még kevesebb munkával, még egészségesebben élhessek, még boldogabb legyen a családom. Mert az ember ilyen. Soha nem éri be azzal ami éppen megadatott.

Viszont nézzük meg a dolgokat közelebbről. Had mutassam meg Neked, hogy amit te látsz, az csak a jéghegy csúcsa.

Mert a valóság, amiről nem tudsz-mivel nem panaszkodom-igazából a víz alatt rejtőzik.

Amiről fogalmad sincs

Nem tudhatod milyen, mikor az iskolában megköpködnek, megrugdosnak, miközben az „otthon szeretete” se jelent sokkal nagyobb különbséget. Beléd táplálják sejt szintig, hogy egy S E N K I vagy, aki útban van mindenkinek, és Édes Istenem, bárcsak ne is léteznél.

Mit sem tudsz te arról, mekkora mínusszal kezdtem a felnőtt kort. Tele gátlásokkal és szorongással. De most nem az átlagosról beszélek, ami mindenkinek van. Hanem az „étterembe nem merek bemenni mert kinéznek majd” típusú gátlásokról.

Azt sem sejtheted, hogy egy darab sporttáskával indultam el otthonról, bele egy házasságba, ahol megtapasztalhattam, milyen mikor a keveset is ellopják tőlem, hiába dolgozok két helyen. Milyen, amikor másoktól kapok ételt, mert hiába két munkahely, arra már nem nagyon telik.

Mikor nem marad senki körülötted, mégis, két jó szóért már megtennél bármit, csak hogy érezhesd, végre valakinek jelentesz a minimumnál többet.

Levél Neked


Anglia

Ezek után talán már nem lepődsz meg, hogy az első szóra igent mondtam Angliára. Azt mondod, elmenekültem.
Valóban? Ha tényleg a menekülés lett volna a célom, tényleg megvártam volna, míg átmegyek azon a tömérdek szaron?
Én inkább azt mondom, már nem volt vesztenivalóm, így a tizenkilencre lapot húztam.
Mit ad Isten, ismét egy szál sporttáskával a kezemben és egy válással a hátam mögött indultam útnak. Viszont már jóval több tapasztalattal.

Nem is értheted meg, mert nem voltál ott velem, mikor éppen hogy landolt a gépem Angliában, sorban csipogott a telefonom. Nehogy azt hidd, hogy jókívánságok. A hozzád hasonló „barátaim” töröltek Face ismerőseik köréből.
Miért? Mert csak úgy, mint te, nem bírták elviselni, hogy talán egy icike-picikével lehet végre nekem is jobb.

Szóval azt hiszed, én ide jöttem, minden angol a lábam előtt hevert és a nyelvet egy éjszaka alatt betápláltam az agyamba. Elvégre a könyv a párna alatt módszer pont ezt eredményezi, nem?

Hát engedd meg, hogy elmondjam, közel hat évembe került, míg felhoztam magam a nulláról társalgási szintre angol nyelvből. Többnyire autodidakta módon. Heti egyszer két órát jártam angol tanárhoz, aki helyi angol volt. Ami azt jelenti, odáig is eljutni, hogy őt megértsem, kellett egy alap szint. Egyetlen egy könyvem volt. És a párom. De felhoztam magam.
Nem csak a nyelvben, hanem a kultúrában is.

Isten megáldott minket egy gyermekkel, akit ketten nevelünk. Váltott műszakban dolgozunk, ami azt jelenti, egész évben 28 nap kivételével néhány órára látjuk egymást a férjemmel. A gyereket ketten neveljük. Segítség nélkül.
De megtaláljuk a módját, hogy így is boldog házasság legyen a miénk. Mert akarjuk. Mert dolgozunk érte. Minden nap.

Tehát így a végére:

Nem volt soha könnyű. Most is maximum könnyebb.
Akad időm, mert dolgoztam érte a múltban, hogy a jelenem ilyenné váljon.
Van boldog családom, mert áldozatot hozok napi szinten, hogy figyeljünk egymásra és boldogok legyünk.

Jó az egészségem, mert nem hagytam magam lecsúszni és tudatmódosítókhoz nyúlni. Pedig akkor és ott mennyivel könnyebb lett volna.

Ha dolgoznál érte minden nap, neked is valósággá válna mind ez.
De te inkább hajtogatod, hogy „jó Neked” és siránkozol. Áldozati szerepben tündökölsz, hogy végre rád is figyeljen valaki.

És tudod mi a legrosszabb az egészben? Mikor elkezded mondani, hogy “de jó neked…” vagy azt, hogy “neked könnyű, mert..” még én érzem magam rosszúl. Egy egész kicsi időre megsajnállak és elszégyellem magam, hogy tényleg jó nekem.

Pedig jó ha tudod, kicsit dolgoznál magadért, a saját életedért, erre nem is lenne szükség, mert boldog lehetnél.

 

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem.
Ha tetszett, kérlek egy megosztással segíts eljuttatni másokhoz is.
Keress bátran Facebook vagy Instragram oldalamon is.
Kriszti

Hozzászólás

%d bloggers like this: