Miképpen mi is megbocsátunk-darabokban.hu
Tudatos Élet

Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek…

A következő bejegyzéshez valószínűleg semmi jogom vagy okom nem lenne, hogy megírjam.
Igaz, másfél éve benne vagyunk ebben a börtönben, és idén az egészségem is rátesz jócskán több mint egy lapáttal, mégis, úgy gondolom, panaszra nem igazán lehet okom.
Így ezért az elején rögtön fontosnak is érzem tisztázni: ez nem egy panasz levél és nem egy Isten elleni támadás akar lenni.
Csupán elmélkedés.. ha úgy tetszik.


…vagy nem

Megbocsátani nem is olyan könnyű.
Azt egyszerű kimondani, hogy „semmi baj” de attól még az nem biztos, hogy meg is van bocsátva.
Én személy szerint tudom magamról, hogy haragtartó típus vagyok, igaz nagyban függ az ellenem vétett dolgokon is.

A szülő is ember, és hibázhat. Egy gyerek felnevelése alatt milliószor.
Aztán, miután felnősz, neked is lesz gyereked, és megérted a szüleid hibáit.
Vagy nem.
Mert vannak azok a hibák, amiket nem lehet megbocsátani, bármennyire is szeretnénk. Mondjuk hogy persze, nincs baj, megy az élet tovább, de a tüske ott marad. Bent a lelkedben, a szívedben, a gondolataidban és az emlékeidben.
Majd egy idő után megpróbálod magad azzal vigasztalni, hogy legalább már tudod, hogyan NEM akarod nevelni a gyerekedet, és milyen hibákat biztosan NEM fogsz elkövetni.
Aztán némi idő elteltével rájössz, még ez is kevés a megbocsátáshoz.

Ez nem tomboló harag, csupán egy soha el nem csendesedő háttérzaj az agyadban, ami veled van reggel mikor felkelsz, napközben és este is mikor elalszol. Néha még álmodban is vissza köszön.
Mert ezzé váltál. Ez lett az alap vonalad.
Mert ha gyermekként minden idilli lett volna, akkor most egy másik személyiség lennél, és nyilván a gyermekedet is máshogyan nevelnéd.
Tehát a felszínen minden rendben és megbocsátottál, de valójában ez nem teljesen igaz.

Megbocsátás-darabokban.hu
Megbocsátás-darabokban.hu

Tyúkszem


Egyszer egy beszélgetés alkalmával Feldmár Andrást kérdezték a megbocsátásról.
Azt mondta, ha rálépek a lábadra és azt mondom, „bocs” attól te még nem biztos, hogy megbocsátasz. Mert igaziból nem a lábad fájt, hanem a dolog, hogy ráléptem és ezzel azt üzentem Neked, hogy észre sem vettelek, semmibe vettelek.
Így a „bocs” az nagyon kevés. Meg kell ígérnem neked, hogy soha többet ilyen nem fordul elő és valóban megbántam.

A karma az egy bumeráng?

Mindenki ismeri gondolom azt a hiedelmet, ha rosszat kívánunk valakinek, az visszaszáll ránk. Őszintén szólva, az agyam egy nagyon kevés százaléka az, amelyik ezt képes befogadni.
Ha valaki megbánt, haragudj rá. Ne áltasd magad, hogy nem történt semmi, mert a lélek jelez. Tévedhetetlenül.
Ha lenyeled a haragod, az fog ártani. Nem keveset. Mert amit a lélek nem tud megemészteni, azt a test szenvedi el.
Tehát a karma ne tartson vissza az érzelmeid megélésében.
Persze csak addig a pontig, amíg nem ártasz vele másoknak.

Ezer kérdés

Rengeteg eset kavarog a fejemben, amit nem tudom, meglehet e valaha bocsájtani az életben.

Meglehet bocsájtani, ha…

… az apád terrorizálja a családod?

… évekig kiközösítenek az osztálytársak és esetleg még bántalmaznak is?

… valaki egy gyermeket bánt?

…. a testvéred többszörösen cserben hagy, megaláz, megvet téged?

… valaki meggyilkolja egy rokonodat?

… a szerelmed megcsal?

… anyád elárul?

És még ezer ilyen eset.
Te bármelyiket megtudnád bocsájtani?

Mert én nem.

Isten malma…

Azt mondják, egy szülő mindent képes megbocsájtani a gyermekének.
Nagymamám is sokat hajtogatta ezt, pedig anyám nem kímélte se őt, se nagyapámat.
Ha viszont mi kérdeztük, haragszik e ránk, azt mondta, az Ő vére vagyunk. Hogyan tudna haragudni. Pedig a hangján érződött némi él.

Azt is mondják, mi mind Isten gyermekei vagyunk.
Tehát ebből kiindulva, legyen az bármekkora bűn, ha igazán, tiszta szívből megbánod amit tettél, Isten megbocsájt neked.

A kérdés már csak az:
TE vajon megtudsz bocsájtani Istennek?

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem. 
Ha tetszett, kérlek egy megosztással segíts eljuttatni másokhoz is.
Keress bátran Facebook vagy Instragram oldalamon is.
Kriszti

Hozzászólás

%d bloggers like this: