• darabokban.info@gmail.com

Család, munka, étel az asztalon minimum háromszor egy nap. Jó autó, nagy ház-vagy kicsi lakás.
Hobbi.
Meleg víz fürdéskor, és egy jó szomszéd, aki csendben bírja élni az életét a szürke mindennapokban.
Gyerek, aki nem megy az agyadra a nap 24 órájában.
Te miért vagy ma hálás?


A mainstream hálája

Annyira elcsépeltük már ezt a szót, hogy „hála”, mint a „szeretleket”.
Dobáljuk mindenfelé, és ránk dobálják a mainstream oldalakról.
Mi mikor voltunk olyan igazán hálásak, olyan szívünk mélyéből jövően, azt amúgy nem tudnánk megmondani.

Vegyük például az influenszereket, ha már úgy is itt tartunk. Bevallom őszintén, Instagramon csupán azért követek pár embert és oldalt, hogy lássam, mekkora a szakadék köztünk. És számomra már az is hálára ad okot, hogy egyre nagyobb.
Például, ha megnézek egy félórás videót tőlük, majd meredten nézek ki a fejemből, azon gondolkozva, most mi volt ennek a lényege. Férjem meg csak lesújtó pillantással néz rám, miközben ide-oda jár a feje, hogy „minek nézed ezeket?
A szakadék mélysége miatt.

Hiánypótló videók, posztok, bejegyzések. Ne hagyd ki!

A másik, amitől a világból tudnék kiszaladni, az a kifejezés, hogy „ez hiánypótló”
Volt egyszer egy vlogger, harminc perc semmit adott elő a videójában, de ha esetleg ezt nem vetted volna észre, mert valami csodával határos módon találtál volna benne értelmet, a videó utolsó perceiben arról beszélt, hogy igaziból ez még számára is üres, érthetetlen és hasztalan volt.
Első komment: „ez egy hiánypótló videó, sok ilyet még”
Ha ez hiánypótló, örülök neki, (és ismét hálát érzek) hogy az én videóim soha nem voltak azok és bízom benne, ebben az értelmezésben soha nem is válnak azzá.

Szóval ezek a szavak és kifejezések mára már teljesen más értelmet nyertek. Régen csak egyszerűen azt mondtuk rájuk, hogy uncsi, vagy hogy sz@r, ma már hiánypótlóak és hálásak vagyunk érte.
Változik a világ.

Nem kell megosztani még a sz@rt is!

Őszintén, néha elgondolkozok azon, mennyire unalmas és egyhangú lehet az életem ezeknek az embereknek a szemében. Mondhatod azt is, hogy boomer, bár az még szerintem nem az én korosztályom.

Mindig is kilógtam a tömegből, és a mai napig is megtartottam ezt az állapotomat. Én az a jelenség vagyok, akiket a főnökök unszolnak, hogy legyen már harsányabb, a többi dolgozó meg csodabogárnak tart, mert képes vagyok csukva tartani a számat közel nyolc órán keresztül. Szívesebben választom ezt az utat, minthogy non-stop a hülyeség áramoljon ki belőle.
És pontosan így vagyok a tartalomkészítéssel is. Inkább nem osztok hetekig semmit, sehol, mert mondjuk nem érzem azt, hogy értelmeset tudnék kihozni magamból.

Egy alkalommal elmentünk kirándulni, a kis családom meg én. Felvettem az autóból, ahogy rohannak mellettünk a villanyoszlopok meg a csíkok az aszfalton.
Már úgy volt, bedobom sztoriba, mikor bevillant, ilyennel szerintem már ti is találkoztatok, szóval a mégse gomb mellett döntöttem és kukáztam az egészet.
És most gondoljatok abba bele, hogy a telefonom tele van ilyen rövid videókkal.
Magyarra fordítva: nem kell minden sz@rt megosztani, ha tartalomgyártó vagy.

Ami viszont elkeserít, mégis ezeknek az emberüknek van nagy követő tábora, ők a mainstream, ők a megmondók, ők irányítják, mit viselj, milyen zenét hallgass, mit gondolj.

Én meg addig élem a hétköznapjaimat.

Bámulom a szomszéd kertjéből átnyúló tölgyfa ágait, ahogy rügyeznek napról napra.
Esténként meditálok- csupán azért, hogy többet tudjak adni a világnak, nem azért, hogy hülye szövegeket írjak majd róla Instagramon.
Munkába indulás előtt megcsodálom a hajnali csendet, és élvezem minden pillanatát, mielőtt beérek a mindig nyüzsgő, zajokkal és emberekkel teli munkahelyre.
Éjjel haza érve is hálás vagyok a csendért, nyugalomért, és családomért, ami itthon vár.
Szabadidőmben digitálisan festek, miközben csak a festés van számomra- még a világot is kikapcsolom magam körül.
Szombat reggelente meghallgatok egy Dharma beszédet Szunim előadásában, mert mindig tesz egy pluszt ahhoz amiben hiszek.

Egyszerű élet, amit élek, de nekem nem kell több. Szeretem és hálás vagyok. De nem #hálás, hanem belülről, mélyről jövő hálát érzek. Amit képtelen vagyok kiposztolni, képtelen vagyok igazán szavakba önteni. Érzem, és átélem. Minden cifrázás és nagyközönség nélkül.

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem. 
Ha tetszett, kérlek egy megosztással segíts eljuttatni másokhoz is.
Keress bátran Facebook vagy Instragram oldalamon, illetve videókat találsz YouTube csatornámon.

Kriszti

Hozzászólás

%d bloggers like this: