• darabokban.info@gmail.com

Emlékszem-és néha még a mai napig is van, hogy előfordul – hogy megtorpanok egy nagyobb kihívás előtt. Egyszerűen lefagyok, és elkezdek agyalni a megoldáson.
Másoknak látszólag nem nagy dolgok ezek. Olyan, mint például egy hivatali személyt (ügyvéd, orvos, közjegyző) felhívni.
Néha napokig halogatom, mert próbálom a fejemben lejátszani a legjobb forgatókönyvet.

Mostanában szerencsére már csak a telefonban való ügyintézésnél történik ez velem, de korábban minden olyan dolog, ahol meg kellett jelenni, vagy szóra kellett nyitni a szám, ez megtörtént.
Napokra lefagytam, mint a szarvas, ami belenéz az autó reflektor fényébe.

A fejemben lepörgött újra és újra a felvett kisfilm, hogy mit fogok mondani a telefonba és a vonal másik végén mit fognak majd válaszolni. Meglehet, legtöbb esetben nem így történt, természetesen.
De mégis valahogy megnyugtatott, hogy legalább kétszázszor lejátszottam, és mindig túléltem a beszélgetést.
Viszont a napok teltek (igen, a napok) én pedig fejben még mindig mozit vetítettem.
Végül eljutottam odáig, hogy már azért nem mertem telefonálni, mert annyira túl agyaltam, agyon kockáztam a kisfilmet.

A telefonomra néztem és izzadt a tenyerem, remegett kezdetben még csak a kezem, később már az egész testem.


A legrosszabb, amit ilyen esetben mondhatsz

Ha bárkinek is elmeséltem, hogy nekem fel kell hívni a jogászt/orvost/közjegyzőt/ügyvédet, értetlenül nézett rám, mi ez a tépelődés. Én meg természetesen felháborodva néztem rá, hogy miért nem érez velem együtt. Minimum egy olyan tekintetet vártam el, mintha meghalt volna valakim. E helyett jött az értetlen nézés, és a mondat, amit a büdös életbe nincs kedvem soha senkitől hallani:

Miért nem mered felhívni? Most mitől félsz? Legyél már kicsit bátrabb! Hívd már fel!

Szóval, nem elég, hogy nem volt együttérző, nem nézett rám szomorúan, gyakorlatilag még gyávának is nevezett.

Ebből össze állt a kép: ezt senki nem értheti meg csak az, akinek önbizalom-hiánya van.
Mert amikor meg kell szólalni, meghallod a saját hangod. Belegondolsz, vajon a vonal másik oldalán is ilyennek hallják? Vajon mit gondolnak rólad?
És a többi kérdés ami túlbonyolítja az egész, mindössze maximum öt perces társalgást.

Pedig úgyis tudod, a vége az lesz, hogy legyőzöd a félelmed és felhívod.

Van ott valaki?!

Amit ilyenkor teszek

Elképzelem, hogy az utcán egy balesetnek vagyok a tanúja. Pechemre én érkezem oda elsőre.
Tétovázom, amikor a segélyhívót tárcsázom? Egy percig is gondolkozom azon, hogy a vonal túloldalán mit gondolnak rólam? Egyáltalán gondolkozom bármin is, azon kívül, hogy a balesetet szenvedőket megmentsem? Nem!

Tudom, erős ez a példa, de legalább annál ragadósabb.
Ezért ha legközelebb hivatalos ügyben kell telefonálnod, akkor gondolj erre. Azzal a lendülettel, ahogy a segélyhívó számot tárcsáznád. Nem gondolkozol hangokon, nem agyalsz és rágódsz szavakon. Egyszerűen csak tárcsázol és beszélsz.
Ne várj senki együttérzésére, mert maximum a megnemértést és a szánalmat fogod látni a szemükben.

Nem mondom, hogy légy bátor. Ebben a helyzetben talán ez a legnehezebb.
Bátornak lenni.
Egyszerűen csak ne gondolkozz. Ahogy egy baleset helyszínén sem gondolkoznál.

A telefonban pedig nem látják, ki beszél, és ha esetleg valami baki is történik, maximum egy jó sztori leszel az aznapi vacsora asztalnál.

Akkor ezt most angolul is

Angliában töltött első nyolc évemben utáltam telefonon beszélni. (a poén kedvéért: nyolc éve élek itt)
Nagyon sok angolnak van beszédhibája és biztos vagyok benne, ha hivatalos ügyben kell telefonálnom én leszek az, aki kifogja aznapra azt az egy dolgozót. Tehát, Ő nem ért belöllem semmit, én meg nem értek belőlle semmit.
A jobbik eset, ha valahogy sikerül dűlőre jutnunk. A rosszabbik az, hogy egyikünk megunja, elköszön és leteszi a telefont. Majd egy hosszas káromkodás után elkönyvelem, ma se jutottam semmire.
Aztán valamikor a közeljövőben újra hívom.

Tehát

Telefonálni a mai világban igenis kell. Mert nem lehet berontani minden egyes hivatalba, főleg a korona vírus ideje alatt.
Így veszek egy mély levegőt, elképzelem, hogy éppen segély hívást rendezek egy haldoklóhoz, és titkon nagyon mélyen azon imádkozom, ne én legyek az nap este a vacsi melé a feltálalt sztori.

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem. 
Ha tetszett, kérlek egy megosztással segíts eljuttatni másokhoz is.
Keress bátran Facebook vagy Instragram oldalamon is.


Hozzászólás

%d bloggers like this: