• darabokban.info@gmail.com

Volt egy infantilis elképzelésem a napokban. Ez talán megoldaná a közel és távoli jövő problémáját.
Mennyivel egyszerűbb lenne mégis inkább fát ültetni!
És vannak olyanok, akik még halálukból is visszatérnének csupán azért, hogy megmentsék az emberiséget.
Ez az elképzelésem-és képtelen képzelődésem-a közeli jövőről.


Ezt nem te fogod eldönteni!


Egyik nap, mikor épp nem dolgoztam, és nem volt a csend törésében sem, hogy Anyaaaaaaaaaa, akkor volt egy kissé szürreális és gyerekes képzelgésem.
Gondold el, hogy valamennyi katona kimegy a csatatérre, vagy a másik országba elindul, ott pedig úgy dönt, nem harcol. Leteszi a fegyverét, mintha a keresztjét tenné le, belenéz a másik ország katonájának a szemébe, aki szintén úgy dönt, nem harcol. A harci repülők nem szállnak fel és a tankok nem indulnak útnak. Egyszerűen mindenki úgy dönt, megmutatja, ez nem az Ő harca. Ez azok csatája, akik egy íróasztalnál nem tudják eldönteni, megbeszélni a problémájukat. Terepasztalon harcolnak igazi katonákkal.
Pedig ezek a katonák még csak nem is haragszanak egymásra. Csupán áldozatok.

Elmerengek ezen, majd rájövök, ilyen soha nem lesz. Mert nem lehet. Ezek a katonák ezt nem tehetik meg.
Ahogy én se tehetem meg, hogy nem megyek be dolgozni.

Jajj, igen, ha már munka… eszembe jut egyik női kollégám, aki már a háború első napján innen, Angliából elindult volna harcolni. Megkérdeztem tőle, szerinte nem lett e volna jobb ezt emberi hangon megbeszélni a két országnak? Erre azt válaszolja,-legnagyobb meglepetésemre- hogy nem. Mert itt csak a háború dönthet.
Kérdően nézek rá, mert ha érző emberi szívvel nézem, arra jutok, ez a háború-még ha vért izzadnak is a részvevő országok vezetői-elkerülhető lehetett volna.

Ez után néhány napra hozzám vagdossa, hogy mi magyarok miért nem fegyverkezünk és miért nem így meg úgy, majd a képletes ajtót rám vágja. Gondolom, hát legyen. Majd megnyugszik.
Igazam van. A következő héten már kellemesen eldiskurálunk, csak néha, mikor feltör újra a háború szelleme benne, akkor oda kiabálja messziről: “Jor aszhol prájminiszter!”.
Vállat vonok, mert tudom, ez nem az én harcom. Nem itt és nem mi döntjük el, mi zajlik a nagyvilágban.

Visszajövök… érted is!

Hétvégén a szokásos Buddhista beszédeket hallgatom. Egyszer csak megakad egy kijelentésen a figyelmem, és elmerengek rajta.
„A megvilágosodottak, akik eljutnak Nirvánába, visszajönnek és újjá születnek azokért, akik még itt vannak, a szenvedőkért. Csupán azért, hogy segítsenek nekik az úton a megvilágosodás és Nirvána felé”

Ez szöget üt a fejembe. Annyi szenvedés és gyűlölet van a világban, és az a helyzet, hogy nem kevesebb, hanem egyre több. Ez elkeserít.
Mert ha csak az interneten nézem a hozzászólásokat…
Mint mindig, most is van egy fősodor, akik adják a hangot. Megsúgják, melyik oldalra állj. Bőszen töltik fel a közösségi oldalaikra, hogy mit és mennyit adományoznak, vagy épp a gyerekük kezéből szabják ki a plüss macit mert kell a menekült gyerekeknek. (mutass példát a gyereknek, rendben?!)
Minimum napi négyszer jelentkeznek be élőbe, hogy „figyi, nekem gyomoridegem van.. lőőnek.. már a spejzban vannak”
De ha mást mondasz, mert mást érzel, atom darabjaidra szednek. Hogy mertél mást állítani? Nem tartozol többé a csordához.
Te meg egymás után futtatod le az agyadban a víruskereső fájlt, hogy megtaláld, hol a hiba benned.
Majd újra eszembe jut: „visszajönnek a még szenvedőkért”

#NOWAR

Egyszer azt találtam mondani, én senki pártján nem vagyok! Én a békét akarom. Én azokkal vagyok, akik gyerekkel együtt elhagyják a határt, apát hátra hagyva a háborúban.
Azokkal, akik a metró aluljáróiban kuporognak és várják, hogy ez a borzalom véget érjen.
A katonával, aki kezében a fegyverrel megy előre, és közben nem is érti, mit keres itt, hiszen neki nincs a másikkal gondja.

Jó lenne, ha a világon mindenki megértené, hogy nem az Oroszok és nem az Ukránok a rosszak. Maga a háború rossz.

De abban is biztos vagyok, amíg kispolgári szinten nem bírunk békességben meglenni a másik mellett véleménytől függetlenül, addig biztosan lesznek csaták, háborúk és harcok.
Úgy gondolom, még nagyon sok időnek kell eltelnie, hogy kiszakadjunk az ördögi körből és már ne kelljen visszajönni senkiért.
Mert az azt jelentené, hogy végre béke van… minden szinten.

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem. 
Ha tetszett, kérlek egy megosztással segíts eljuttatni másokhoz is.
Keress bátran Facebook vagy Instragram oldalamon, illetve videókat találsz YouTube csatornámon.

Kriszti

Hozzászólás

%d bloggers like this: