Önbizalom
Féken tartani az indulatokat

Féken tartani az indulatokat

Minden évben, de legalábbis minden másodikban van egyfajta challengem magam felé, amit azért többé-kevésbé sikerül is teljesítenem.
Ha úgy érzem, nem értem el a számomra elvárt szintet, viszem tovább a következő évre.
Ilyen volt például, pár éve, hogy igyekszem jobb emberré válni az által, hogy ha beszélgetek valakivel, a beszélgetés után úgy váljunk el, hogy érezze, kapott tőlem valamit. Egy ötletet, egy érzést, egy pozitív visszacsatolást.
Az idei kihívás viszont minden eddigieken túl tesz.

A kihívás

Idén azt találtam ki magamnak, hogy kicsit visszafogom a bennem tomboló lovakat.
Két -féle dologra lehet ezt bontani:

1; Amikor igyekszem nem ítélkezni. Nem fenn akadni egy színes hajú lány külsején, vagy kiakadni attól, hogy valaki mondjuk tíz éve él Angliában, de még életében nem mondott ki egy értelmes, egybefüggő angol mondatot. Egyszerűen minden ítélkezés nélkül elfogadni az embereket.

2; A másik, amikor nem mondom ki az első, végtelenül mély dühből jövő gondolataimat.
Ugyanis gyakran veszem észre magamon, hogy egy ideig bár bírok hallgatni, egy idő után elszakad a cérna és elszabadulnak a lovak.

Ilyenkor jön a kommentem a határozott-és akkor már igen csak felpaprikázott-véleményemmel az interneten, illetve a személyes beszélgetés során a meggondolatlan és sértő szavak.

Szóval ennek a csillapításán próbálok most dolgozni. Igazság szerint, nem könnyű.
A legnehezebb akkor szokott lenni, mikor számomra felfoghatatlan és érthetetlen dolgok történnek körülöttem.
Ilyen például, ha valaki elküld évekkel ez előtt a jó anyámba, majd látom, hogy szorgalmasan böngészi a mai napig a blog vagy az Insta felületemet. Nem látom értelmét. Ha beszélni akar velem, miért nem ír rám? Ha nem kíváncsi rám, miért nyomoz utánam?

De az igazságtalan dolgokat sem szeretem. Mikor valakivel a legjobb akarok lenni, és megteszek mindent, (most nem a kedvességről van szó. Messze sokkal nagyobb és értékesebb dolgok mind anyagi, mind szellemi síkon) és minden további nélkül azt kritizálja, én hogyan teszek dolgokat én milyen vagyok, én hogyan élek, és különben is nézzek már magamra.
Tisztában vagyok vele, ez egy nárcisztikus és/vagy önbizalom hiánnyal küszködő ember szavai, de amellett amit adok és amit Ő tesz, elég fájdalmas tud ez lenni.


dühkezelés-darabokban.hu

Amiért igazán nehéz

Ezeket a dolgokat mind lenyelni, és azt mondani, SEMMI BAJ, szinte lehetetlen.
Ilyenkor van az, hogy;

A; elszabadulnak a vadlovak és kijön belőlem minden.

B; igyekszem nem foglalkozni a dologgal és magamban hordozom napokig

Nem tudom melyik jobb.
Ha kijön belőlem, a másikat sértem meg, igaz nekem könnyebb lesz. De ha magamban cipelem, Ő továbbra is azt hiszi, táncolhat a fejemen, és minden rendben van, amíg én magamban szépen felemésztődöm.

A megoldás

Talán a legjobb megoldás pár napig átgondolni a dolgokat, és utána higgadtan leülni megbeszélni.
Nyilván, egy nárcisztikus személynél ez nem megoldás. Nála inkább a távolságtartás lenne megfelelő.
De azzal, ha valaki folyamatosan jár utánam, arra nincs ötletem. Talán csak türelmesen kivárni, amíg rászánja magát míg megszólal. Vagy megunja és magától távozik. Nyilván, nálam az nem opció, hogy ezért feladom a blogot. Túl sok munkám van benne.

Mindenesetre én most megpróbálok kicsit a saját hangomra fókuszálni. Figyelni arra, hogy ne veszítsem a kitűzött célomat szem elől és megtanuljam kezelni nem csak az érzéseimet, hanem ezeket az embereket is.
Mert elvégre az ignorálás is egyfajta kezelési módszer.
Nem?

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem. 
Ha tetszett, kérlek egy megosztással segíts eljuttatni másokhoz is.
Keress bátran Facebook vagy Instragram oldalamon is.
Kriszti

Hozzászólás

%d bloggers like this: