1,5 méter
Tudatos Élet

A komfort zónán innen és túl

Ahogy Neked és nekem, úgy mindenkinek van komfort zónája. Ezt magyarosan úgy is szoktuk mondani; kényelmi terület.
De mi is ez valójában és mi köze az önbizalomhoz? Nézzük meg!

Egy nap, férjem munkából haza érve tanácstalanúl mesélte, hogy egyik kollégája -aki nem közeli kolléga- kedvességből megakarta érinteni a vállát. Erre férjem abban a pillanatban hátrálni kezdett, ezzel kikerülve a barátságos gesztust.
A kolléga meglepetten nézett rá, de férjem se értette, miért húzódott el. Amolyan “ösztönszerű” volt.

Némi gondolkozás után úgy gondolom megtudtam magyarázni, ez miért történhetett.

1,5 méter és ne tovább!

Általában a komfort zónánk 1,5 méteres sugárban van körülöttünk. (Mikor megjöttek a vírus által hozott szabályok, hogy tartani kell a 1,5-2m távolságot, egyből ez jutott eszembe. Egy átlag ember amúgy sem nagyon engedi közelebb az idegeneket.)
Szóval, ha valakit nem szoktunk meg a környezetünkben, vagy nem tekintünk közeli ismerősnek, barátnak, akkor nagyon kényelmetlenül kezdjük érezni magunkat, ha behatolnak ebbe a területbe.
Ilyenkor az agy limbikus rendszere (következő részekben bővebben kitérek rá) egyből védekezésnek indul.
Persze nem úgy, ahogy a filmekben, hogy visszakézből adunk egy pofont. Az életben azért ezt barátságosabban szoktuk megoldani.
Ilyenkor elhúzódunk, vagy ha a sorban állva a “nyakunkba lihegnek” igyekszünk távolodni a mögöttünk állótól.

Valószínű, hogy férjem is ezért húzódott el a kéz emelésekor.
(van olyan eset például gyerekeknél, mikor a kéz emelésekor elhúzódnak és egyből védekező pózt vesznek fel, de az egy teljesen más kategória. Nem keverendő össze a komfort zónába hatolással)

merj kilépni a komfort zónádból


Lelki komfort

Gondolom, mindenkinek ismerős az érzés, mikor kényelmesen ül egy szobában, de amint egy tekintélyesebb ember vagy egy idegen belép, egyből megváltozik a testtartása. Kényelmetlenül, feszengve kezdi érezni magát. Van aki még el is pirul (én ilyen voltam)

Ez is a limbikus rendszer “bűne” igaziból.
Én ezt úgy próbáltam legyőzni, hogy nem engedelmeskedtem neki, és bár nagyon meg kellett erőltetnem magam, nem változtattam a kényelmi pozíciómon. Eleinte nem ment valami sokáig. Minden perc egy órának tűnt.
De minél gyakrabban fordult elő, annál tovább bírtam. Ma már nagyon kevés ember jelenléte okoz feszültséget számomra.

Tisztáznunk kell magunkban, hogy annak az illetőnek a jelenléte miért okoz bennünk feszültséget. Miért akar egyből védekezni az agy. Félünk tőle, vagy volt már korábban konfliktusunk vele? Esetleg egy korban idősebb, tiszteletre méltó illető?
Ha rájövünk az okra, hogy mért kezdünk el befeszülni, sokkal könnyebb lesz tenni ellene.

Velem előfordult, hogy csupán korábban volt egy konfliktusunk vagy egy olyan illető volt, akit egyáltalán nem kedveltem.
Meg kellett győznöm az agyamat, hogy az az illető nem fog bántani. Nem bánthat. Nincs joga hozzá. Semmivel se több mint én. Igen, meglehet, hogy egy tiszteletre méltó, értékes ember, de attól még én is lehetek az. Attól még nem kell magamat semmibe venni vagy kevesebbre becsülni.

Talán ez a legfontosabb a következő lépéshez, mégpedig a komfort zóna tágításhoz.

1-2 tipp, hogy tágítsuk a komfortzónát

Én annak a híve vagyok, hogy sok kicsi sokra megy. A komfort zóna egy önbizalom hiányban szenvedő embernél nagyon kényes pont. Ha hirtelen dobjuk bele magunkat a mély vízbe, kudarcok is érhetnek, amik akár ronthatnak is a helyzeten.
Szóval én azt tanácsolom, mindenképpen kicsiben kezdjük a dolgokat, és ha majd látjuk, hogy fejlődünk (általában a sikerek hatására megbátorodunk) lehet növelni a tétet és egyre nagyobb dolgokat véghez vinni.

Annak idején mikor elkezdtem ezt a taktikát, annyira kevés volt az önbizalmam, hogy ha egy idegenhez hozzá kellett szólnom, már a gondolattól izzadt a tenyerem, elkezdtem remegni és végtelenül halkan beszéltem. Ami azért sem volt jó, mert ilyenkor visszakérdeztek, szóval még egyszer elkellett mondanom, pedig már rég túllehettem volna rajta.

Szóval, próbáljuk meg azt, hogy kint az utcán-mintha eltévednénk- kérjünk idegenektől útba igazítást. Ez elsőre nagy dolognak tűnhet, de majd az első néhány alkalomkor megtapasztaljuk, hogy senki nem harapta le a fejünket, sőt még kedvesek is voltak az emberek, sokkal bátrabban megyünk majd emberek közé.

Nagyon jó gyakorlás lehet az is, ha hosszú sorban állunk és megszólítjuk a mögöttünk várakozó embert. Bármilyen mondattal meglehet ezt tenni. “Nagyon hosszú ez a sor. Ma már nem érünk haza” és hasonló vicces mondatokat is mondhatunk. Természetesen mosolyogva.

A mosoly és a szemkontaktus az egyik kulcs fontosságú pontja annak, hogy emberekkel magabiztosan tudjunk kommunikálni.
Tudom, a mai világban egyáltalán nincs könnyű dolgunk, hiszen mindenki rohan, vagy a telefonját búja vagy zenét hallgat.
De ha nem adjuk fel, biztosan érnek pozitív élmények, amikből majd később meríthetünk.

Tehát próbáljuk tágítani a komfort zónánkat és ne felejtsük: Semmivel sem vagyunk kevesebbek mint más emberek. Mindenki jó és értékes valamiben.

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem. 
Ha tetszett, kérlek egy megosztással segíts eljuttatni másokhoz is.
Keress bátran Facebook vagy Instragram oldalamon is.
Kriszti

Hozzászólás

%d bloggers like this: