A bátrak félelem
Tudatos Élet

A bátrak félelme

Fekszem az ágyon, miközben azon gondolkozom, hogyan fordulhatott ekkorát az élet, ennyire gyorsan.
Fülemben szól egy ismerős dallam, mintha ez hozna most minden megnyugvást.
Nem értem, miért félek, hiszen ami ez után jöhet már csak jobb lehet. Jobb minden eddiginél. Ezt próbálom tudatosítani magamban, de a félelem akkor is ott van. Belül. Tisztán érezhetően.
Hiába minden pozitív szó és gondolat. Nem mozdul.
Mintha végérvényesen befészkelte volna magát. Otthont talált a lelkemben.


Félni a jótól

Miért félünk az ismeretlentől? És miért félünk tőle akkor is, ha tudjuk, jót hoz majd?
Talán mert azt gondoljuk, kiszolgáltatottá válunk általa.
És ha kiszolgáltatottak vagyunk, akkor azt tehetnek velünk amit akarnak. És lehet, mi azt pont nem akarjuk.
De talán félhetünk tőle azért is, mert azt gondoljuk, ez csak mézesmadzag. Mi van akkor, ha a legszebb pillanatban tova vész?
Akkor lehet, hogy már nem is az újtól félünk, hanem attól, hogy elveszítjük. Még mielőtt megkaphattuk volna.

Mindenki fél?

Gyermekkoromban mindig azt gondoltam, az engem körülvevő felnőttek sosem félnek. Kezükben az irányítás és azt tehetnek amit akarnak.
Sosem esik bajuk. Tudtam, hogy egy nap majd itt hagynak, de a gondolatot elhessegettem azzal, hogy az még messze van.

Viszont a „messze” sajnos túl korán eljött.

Igen, még ők is félnek

Felnőttem, és beláttam a kirakat mögé.
Pontosan látom, mennyire emberiek és halandók. Látom minden aggódásukat és félelmüket, amit gyerekként sosem vettem észre.
Sőt, mióta szülő lettem, ugyanazt teszem mind ők. Félek, és erősnek mutatkozom.
Vajon mindenki ezt teszi? Mindenki fél és senki nem mutatja?

Mindenki csak megjátssza, hogy erős és tudja mit csinál. Közben meg belül szorong és tele van félelemmel, aggódással.

Legyőzni a félelmet

Legyőzhető a félelem? Ha igen, mi a recept?

Vannak akik azt mondják, nem kell legyőzni a félelmet. De elfutni sem szabad előle. Egyszerűen meg kell állni és szembe nézni vele. Várni, míg teljesen átjárja sejt szintig minden porcikánkat. És amikor kellően végig járt bennünk minden zeg-zúgot, magától távozik. Éppen olyan gyorsan, ahogy jött.

Szerintem nincs olyan, hogy bátor ember.
Olyan ember van, aki a félelem dacára is végig csinálja az előtte álló feladatot.
Fél, mégis elmegy az állás interjúra.
Fél, mégis megcsókolja azt a lányt.
Fél, mégis leugrik több száz méter magasból egy kötéllel a lábán.
Fél, mégis bemegy az égő épületbe, hogy megmentsen annyi életet, amennyit csak bír.

Igen, a hősök is félnek.

Félünk, mégis azt mutatjuk, minden rendben. Ezért aztán mindenki azt hiszi a másikról, hogy bátor. Pedig ha mélyebben belegondolunk, nincs olyan, hogy bátor. Mindenki csak a kirakatot látja a másikon, miközben a lelkünk mélyén mind ugyanazt érezzük.
De mire erre rájövünk, már túl vagyunk mindenen.
Mire képesek vagyunk benézni a szüleink kirakata mögé, már azon aggódunk, a gyerekeink még ne láthassanak át a miénken.

Azt hiszem, ez az Élet.

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem. 
Ha tetszett, kérlek egy megosztással segíts eljuttatni másokhoz is.
Keress bátran Facebook vagy Instragram oldalamon is.
Kriszti

Hozzászólás

%d bloggers like this: